2007-07-30

A Sony és a megapixelek (VPS)

A Sony, legújabb HD Ready és Full HD megjelenítői felbontását, igen érdekes módon számolta ki. Nehezen védhető érveléssel, a képmegjelenítés alapszabályait felrúgva, próbál néhány hangzatos műszaki adattal gazdagodni.

A Sony aktuális katalógusában, nem kevesebbet állít, mint hogy Full HD felbontású megjelenítője 6megapixeles! Sőt, hasonló, merész kijelentéseket tesz minden egyes képernyője mellett! (tovább…)

2007-07-29

Boldog 90. születésnapot Nikon!

Bizony 90 éves a fényképezőgép-gyártás egyik meghatározó márkája. Bár magát a Nikon nevet a cég csak 1988-ban vette fel, alapításakor még a Nippon Kogaku (Japán Optikai) nevet viselte.

Bővebben itt:
http://digicams.hu/tp/pages/posts/boldog-90.-szuletesnapot-nikon657.php

2007-07-26

Európában is kapható lesz a VRD MC5


Ahogyan arról már korábban írtam, a Sony egy HD videók másolására szolgáló, apró DVD felvevőt mutatott be a napokban. A sokoldalú kis gép európai megjelenéséről akkor még nem lehetett tudni biztosat, sőt úgy tűnt, hogy soha nem érkezik meg. Szerencsére ez nem így alakult! A Sony ma reggel bejelentette, hogy a VRD MC5 Európában is kapható lesz!

Ennek csak örülni lehet!

2007-07-23

Két új kompakt a Fujitól, és egy kellemes meglepetés

A Fujifilm a napokban két új fényképezőgéppel lepet meg minket. Ezek a hagyományos kompaktok közé tartoznak, és az ilyeneket ritkán szokás ünnepelni, hiszen sem méretükkel, sem zoom-átfogásukkal nem alakítanak nagyot. Egyszerűen, csak jók, a maguk becsületes módján. Mégis okunk van örülni, hiszen ezek a gépek, a sokat szidott, és drága XD mellett, SD kártyát is képesek használni! (tovább…)

A második HD felbontású JVC kamera

A JVC most hivatalosan is bejelentette, azt amit már egy héttel ezelőtt sikeresen kiszivárogtatott, a GZ HD7 mellé megjelenik, egy kisebb, egyszerűbb modell is, a GZ HD3. A kistestvér, bár sok tulajdonságában megegyezik a HD7-essel, a képalkotást és képfeldolgozást érő változások miatt egyenlőre lehetetlen megtippelni, hogy vajon sikerül-e, helyrehozni, amit a HD7 rosszul csinált.

Bővebben...

A Sony új, kompakt DVD írója videokamerákhoz

A Sony, AVCHD kameráival is kompatibilis, kompakt DVD írót mutatott be a napokban. Bár a termék Amerikán kívüli megjelenését nem tervezik, talán mégis érdemes megvizsgálni tudását, szolgáltatásait, hiszen az ebben használt elektronika valószínűleg, a későbbiekben, európai modellekben is megjelenik majd.

Bővebben...

2007-07-17

Háromszoros hurrá a Sony-nak (is)

A DP Review híre szerint, a Sony is a Canonéhoz hasonló mértékű befektetéssel kívánja, CMOS érzékelők termelését erősíteni.

Bővebben...

2007-07-16

Milyen kamerát vegyek? DV? DVD? HDD? Flash?

-III. rész-
Egy meg nem válaszolt kérdés Ha valaki hiányolná a sorozat első és második részéből a címben feltett kérdésre a választ, annak sajnos rossz hírem van! Nem kívánok ilyen egyszerű kérdésre, egyszerű választ adni! A felsorolt tulajdonságokkal csupán alapot kívántam adni, a személyre-szabott, helyes választáshoz. Ennyi különböző kamera közül, egyet, vagy csak egy technológiát kikiáltani győztesnek, szűklátókörű lett volna!

Bővebben...

Milyen kamerát vegyek? DV? DVD? HDD? Flash?

-II. rész-
Az első részben már említésre került néhány alapkérdés, illetve a DV és a DVD mint adathordozó. A második rész a flash memóriás és a merevlemezeket használó kamerák rövid ismertetésével folytatódik.


Bővebben...

Háromszoros hurrá a Canonnak!

A Canon legfrissebb híre, hogy 55 milliárd Yen értékben új üzemet épít a fényképezőgépekben is használt, CMOS szenzorok gyártására.

Bővebben...

Milyen kamerát vegyek? DV? DVD? HDD? Flash?

-I. rész-

Négy adathordozó és sok felvételi formátum közül kell választanunk, mikor videokamerát szeretnénk venni. Ha dönteni szeretnénk, az első kérdés, amit meg kellene válaszoljuk, az, hogy milyen felbontást szeretnénk. Nem a kamerában használt érzékelő felbontására gondolok, nem az az első kérdés, hogy 0,8 vagy 6megapixel. A kérdés az, hogy HD vagy hagyományos felbontás. Én elsősorban a HD-t javaslom, de erre mindjárt rátérek. A második kérdésre adható válaszok az elsőre adottól is függenek. Milyen adathordozót használjunk, illetve milyen felvételi formátumot?

Bővebben...

2007-07-15

Nagy vaku LED-ből?


A Pixinfón nemrég megjelent cikk LED alapú vakukat vetít előre az ultrakompakt kategóriában, ami sok tekintetben vonzó, de jó esetben még csak a kezdet. (tovább…)

A JVC és a Samsung új kamerái

Új Samsung és JVC kamerák kerültek bejelentésre a napokban.

Álljunk is meg itt egy pillanatra!
Az új modellek egy része valójában nem most lett bejelentve hála a Samsung és a JVC briliáns kommunikációjának! A Samsung nagyfelbontású típusa, véletlenül már január elején a nyilvánosság elé került -több mint fél évvel megelőzve hivatalos sajtóbejelentést, ezt követően a hírt visszavonták, bocsánatot kértek és megérték a kedves sajtót, hogy legyenek szívesek az egészet elfelejteni és nem azon spekulálni, hogy a nem is létező kamera milyen lehet. A Samsung hatalmas bakiját most a JVC igyekszik lemásolni? Nem tudni, de az biztos, hogy új kamerájuk sajtóanyaga úgy került ki kezük közül, hogy annak bejelentési időpontja nem volt mindenki számára egyértelmű. Most a "vétkesek" arra kérnek mindenkit, hogy július 19-ig tegyenek úgy, mintha ez az egész meg sem történt volna. Miért jó ez a JVC-nek?

Bővebben...

2007-07-13

Egy nap, számos új kompakt

Már régen licitáltak egymásra ilyen buzgón a nagyobb fényképezőgép-gyártók. Két napon belül kilenc új kamera került bemutatásra, és úgy tűnik a Samsung a bemutatók győztese. Ezt azonban nem a jövőbeni piaci részesedésre értem, hanem a hírek uralására. Minden komoly hirdető tudja, hogy egy hír csak addig friss, még nincsen nála frissebb, ennek jegyében a különböző márkák, újabb és újabb termékeikkel, buzgón tolták le egymást a lista tetejéről. Ám mikor már mindenki azt hitte ennyi, elfogyott, a Samsung -aki ekkor már túl volt három gép bejelentésén- előrukkolt egy utolsóval, ezzel megszerezve a híroldalak legértékesebb mezőjét, egy időre. A napokban még várható néhány új termék a Kodaktól is. Vajon az Ő bejelentéseiket ki igyekszik majd kiszorítani az amúgy is múlékony vezető hír szerepéből?

No de lássuk mi is zajlott itt a napokban! (tovább…)

2007-07-11

A Casio most ráijeszt a videokamerákra

Bizony, amit a Casio bejelentett az már komolyan kétségbe vonhatja a máig érvényes állítást, miszerint: jó videofelvételt fényképezőgéppel készíteni nem lehet! Tény, hogy a Sanyo és a Canon is próbálkozott már ezzel, de az eddigi eredmények szerint, nem nagy sikerrel. (tovább…)

2007-07-09

A Nikon stabilan vezeti a Japán DSLR piacot

Már hatodik hónapja uralja a Nikon a digitális tükörreflexes fényképezőgépek piacát japánban. Mindezt egy döbbenetes 48%-os részesedéssel, miközben a Canon a korábbi 53%-os arányról 35%-ra esett vissza. Ez valószínűleg a Nikon, több lépcsős stratégiájának köszönhető. A legkelendőbb gépek piacán a Nikon nem csak olcsóbb belépőmodellel rendelkezik a Canonnál, de többel is. Még a Canon kínálata alapvetően két erős modell (400D és 30D) sikerére épül, addig ugyanebben a szegmensben a Nikon négy, különböző tudású és árú gépet kínál (D40, D40X, D80, D200). (tovább…)

A Kodak kiáll a film mellett

Alig egy hete még egy azzal dicsekedett a Kodak, hogy robbantással bontotta le két, fotópapír-üzemét. Azt sem felejtették el hangoztatni, hogy mindez a digitális korszakba való továbblépés egy újabb állomása. (tovább…)

2007-07-08

A Canon is alkalmazza a jól bevált VPS -t

Miért van az, hogy a Canon, ez az óriás, bár fantasztikus fényképezőgépeivel és egy tisztességes kampánnyal is megőrizhetné piacvezető pozícióját, mindig sikerül bedobjon valami bosszantó kis apróságot ? Azt már kezdem megszokni, hogy Magyarországon legálisan lehülyézheti egy kereskedő azokat akik nem kívánják vele “ünnepelni” az Ő születésnapját, most úgy látszik azt kel megszoknom, hogy egy márka nem ismeri saját kínálatát, sőt a fotózás folyamatát sem. (tovább…)

2007-07-07

A Minox bevásárolt az OEM piacon

Ma két új kamerát mutatott be az egykor a Leica irányítása alatt álló Minox. Bár a márka igazi hírnevét a kémek által is kedvelt szubmini kameráknak köszönheti, és már a digitális korszakban is előállt pár különleges aprósággal, az új modellek kiábrándítóan hasonlítanak más gyártók termékeire! (tovább…)

2007-07-06

Pletykák a Sony és a Pentax következő termékeiről

Sony DSLR fórumokon egyre többen állítják, hogy közeli a következő modell bemutatása. Azt is mondják, hogy az új modell, egy fejlett amatőr kategóriához tartozó, APS-C méretű érzékelőt használó gép, típusszáma pedig Alpha 200 lesz. Ez a megnevezés csak akkor válik ijesztően fantáziátlanná, ha meghallgatjuk a következő pletykát, miszerint az ezt követő gép egy Full Frame modell lesz, Alpha 300 típusjelzéssel. Ez utóbbi viszont még a 2008-as megjelenésig akár változhat is. (tovább…)

2007-07-05

Mindenki lubickol a DSLR termékek sikerében

A Nikon bővíti gyártókapacitását, hogy havi 300 000 db gépvázat és ugyanennyi objektívet termeljen thaiföldi üzeme. A bővítés keretében további 5000 fővel gyarapodik a gyár munkaereje is. Mindez tökéletesen érthető, hiszen a D50 és a későbbi D40 illetve D40X piaci sikere hatalmas, a Nikon pedig mindig is jól csengő név volt. (tovább…)

Lopott Sigma termékek!!!

Az talán már sokan olvastátok, hogy pár hete a Sigma angliai raktárából tetemes mennyiségű objektívet és vakut loptak el.
A nagy mennyiség miatt egyáltalán nem kizárható, hogy Magyarországra is eljut ezekből, így a következőkre érdemes odafigyelni! (tovább…)

2007-07-03

Mi ez a HD őrület?

A HDTV röviden, az eddiginél ötször nagyobb felbontású, többnyire digitálisan továbbított műsor. Mozgókép és hang egyszerre, de az eddiginél jobb minőségben. Ez az ami leváltja a sok évtizedes PAL, Secam, és NTSC rendszerekkel elterjedt, hagyományos tv adásokat.